2008. március 10., hétfő

Elkezdődött a versenyszezon

A Globális felmelegedés (ha van ilyen?) a tájfutóknak nem jön rosszul, a versenyszezon kezdete és vége is kitolódott.

10 éve még március közepi verseny is volt ami elmaradt a hó miatt, az utóbbi években március elején is lehet már versenyt rendezni.

Versenyközpont, rajt, és cél egy (nád)fedél alatt...

2 éve kezdődtek a Boróka Kupák, amelyből a tavaszi már hagyományossá válóan az idénynyitó, az őszi az idényzáró tájfutó verseny szerepét tölti be. Az idei, 5.(!) versenyen már biztosra vehettük, hogy jó térkép, jó pályák, zökkenőmentes rendezés vár ránk. Tudjuk mire számítsunk, a verseny neve fémjelez egy tájékozódási érdekességet, a labirintusszerű 3-as zöld bozótokban való tájékozódást.

A háttérben a terep jellegzetes örökzöld növénye, a boróka,
elől az időszakosan előforduló tájfutó bója


Van néhány hely, amit akárhányszor látogatunk meg versenyezni, sose lehet megunni. Ilyen például Velence, Lipica, amíg volt erdő a magas Tátra. Ezeknek a helyeknek az érdekessége, hogy verseny után fél órával már csak nehezen tudjuk berajzolni merre jártunk, annyi a lehetőség. Így aztán rajzoljuk azt, amiről úgy gondoljuk biztos arra mentünk…

És most konkrétan az ideiről:

Már a verseny előtt újdonság: a pályák kódsorrendje és az összes! ellenőrzőpont fényképe a neten, persze egyre se ismertem rá verseny közben.

Érdekesség volt a főleg idősebbeknek jobban használható (olvasható) 1:7500-as térkép az első nap. Ennek ára viszont a kisebb terület volt, amelyet a pályakitűző az SI segítségével hurkokkal tarkított pályákkal igyekezett kihasználni. Legérdekesebb a leghosszabb, F21AH-s pálya volt, amelynek hurkai szemet gyönyörködtető rajzolatú vonalvezetést mutatnak.

Ime:

3-4-5 szög, mértanóra és tájfutópálya...


4 hurok, mégsincs olyan útvonal amin kétszer kellett volna elmenni

A meteorológia által órára pontosan jelzett viharra befejeződött a verseny.

Jól éreztek rá a rendezők, amikor éltek az évek óta adott lehetőséggel, és feltették a RouteGadget-re a pályákat.

Izgalmas látni a verseny során választott különböző útvonalakon futó versenyzőket, ki hol lassult le, illetve gyorsult be.

A kényelmes, meleg, családias tornatermi éjszakázás után másnap már 1:10 000-es térképeken, Dénes Zolis pályákon az első nap egyes pályákból hiányolt kellő mennyiségű borókabozót itt már elegendőnek bizonyult.

Az N21A győztese, Wengrin Ági egy borókapárlattal

Várjuk az őszi folytatást, ja és közben a 9 hónapos versenyszezont is.

Köszönjük, jó kezdés volt!

Borókás folytatásra a következő lehetőség március 15-én, a Tavasz Kupán Ágasegyházán.

Nincsenek megjegyzések: